C-118/17 sz. ügy 19. pontjában hivatkozott beadványa

Közzétesszük a C-118/17 számú ügy 19. pontjában hivatkozott beadványt, mely Egyesületünkkel szoros kapcsolatban álló ügyvédnő nevéhez kötődik , remélhetőleg ezen beadvány is közrejátszott abban, hogy a főtanácsnoki indítvány ellenére mégis egy, a fogyasztók számára jelentősnek tekinthető döntés született.

Tisztelt Bíróság!

Alulírott Dr. Csitos Eszter ügyvéd, 6000 Kecskemét, Kisfaludy utca 8., a Tisztelt Bíróság előtt D. Zs. felperes kontra Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.) alperes ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság által 2017. március 7. napján indított C-118/17. számú előzetes döntéshozatali eljárásban, mint a felperes 2018. november 27. napján – az EUB előtti jelen eljárásban – megbízott jogi képviselője (F/1), különösen a Főtanácsnok 2018. november 15. napján előterjesztett ECLI:EU:C:2018:921 számú indítványa kapcsán az alábbi

beadványt

terjesztem elő.

[1] Az ügy előzményeit, kérdéseit a Főtanácsnok indítványa részletesen tartalmazza, azt e helyütt nem ismétlem.

[2] Mindezzel összefüggésben azonban az ügyben feltett kérdések a fogyasztók magas szintű védelme szempontjából kiemelkedő jelentőségűek, különösen annak fényében, hogy Magyarországon az eddigi, Bíróság által meghozott döntésekben foglaltakkal ellentétben továbbra sem kívánja a nemzeti bíróság biztosítani a fogyasztóvédelmet, illetve a nemzeti bíróságok kifejezetten a Kúria utasítására (emlékeztetőjére) alapítva nem alkalmazza az EUB döntéseit, amelyet jelen beadványunkban a mellékelt ítéletekkel is bizonyítani kívánunk.

[3] A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatali eljárásban feltett kérdésekre adott válaszok, a magyarországi bírósági eljárások kimenetelére ügydöntő jelentőségűek lehetnek.

[4] Álláspontom szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság által felvázolt tényállás a feltett kérdések tükrében teljes körű, azonban tekintettel arra, hogy a jelen ügyre kihatással lévő C-186/16. számú ügyben 2017. szeptember 20. napján, valamint a C-51/17. számú ügyben 2018. szeptember 20. napján született ítélet, a jelen beadványban azt kívánom bemutatni, hogy magyar nemzeti bíróság a korábban meghozott 6/2013 PJE, 2/2014 PJE, 1/2016 PJE számú jogegységi határozatainak fenntartásával, illetve kifejezetten a Bíróság döntéseinek értelmezésével kapcsolatos iránymutatásaival, továbbra sem tartja be a Bíróság által meghatározott fogyasztóvédelmi normákat.

1. Az első kérdés vonatkozásában

[5] A Budai Központi Kerületi Bíróság első kérdése:

„Úgy kell-e értelmezni a [2014. április 30-i Kásler és Káslerné Rábai (C‑26/13, EU:C:2014:282)] ítélet [rendelkező részének] 3. pontját, hogy a nemzeti bíróság akkor is orvosolhatja egy fogyasztói szerződés érvénytelenségét, ha a szerződés érvényben tartása ellentétes a fogyasztó gazdasági érdekeivel? „

[6] Erre a kérdésre a főtanácsnok lényegében azt a választ adja, hogy a nemzeti bíróság pusztán csak azért nem törekedhet a szerződés megsemmisítésére, mert a fogyasztó számára ez gazdaságilag előnyösebb.

[7] Azzal, hogy az e körben adott indokolásában megjegyzi, hogy

„61.      A szerződésnek tehát főszabály szerint fenn kell maradnia, a tisztességtelen kikötések megszüntetésén kívüli bármely más módosítás nélkül, amennyiben a belső jogszabályok értelmében a szerződés ilyen módon való fennmaradása jogilag lehetséges.

62. Márpedig, eltekintve attól a ténytől, hogy léteznek olyan helyzetek, amikor a szerződés fenntartása jogilag nem lehetséges, vannak olyan esetek, melyekben a szerződés megsemmisítése kontraproduktív a 93/13 irányelv által követett, visszatartásra irányuló célra tekintettel.”

[8] Szükségesnek tartjuk rámutatni arra, hogy az ügyben szereplő szerződésre, és minden DH1 tv. alá tartozó szerződésre – többek között – a szerződéskötéskor hatályban lévő hitelintézetekről szóló 1996.évi CXII. tv. (Hpt.) 213.§(1) bekezdése vonatkozik. A nemzeti jogszabály szerint:

„213. § (1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza

1. a) a szerződés tárgyát,
2. b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb - esetleges - költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést,
3. c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét,
4. d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást,
5. e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat. „

[9] Egyértelműen látható, hogy a Hpt. 213.§ (1) bekezdése gyakorlatilag az Unió Bíróságának később meghozott C-26/13.,C-186/16., C-126/17., C-51/17. számú ítéleteiben megfogalmazott közösségi normákat követeli meg – a nemzeti jogban sokkal hamarabb - a pénzügyi intézmény fogyasztói szerződései vonatkozásában azzal, hogy amennyiben ezeket a szolgáltató nem teljesíti, úgy azt a szerződés teljes érvénytelenségével szankcionálja.

A nemzeti jogban tehát a visszatartó erő éppen a szerződés megsemmisítése, hiszen példának okáért a kölcsön összes költségéhez viszonyítottan nem bír arányos visszatartó erővel az, hogy a szerződésben szereplő tisztességtelenül alkalmazott olyan vételi és eladás árfolyamok különbségét (DH1.tv. 3.§-a), amely az összes teher 1-2%-át teszi ki, és amelyet a szolgáltató köteles visszafizetni, szemben azzal a ténnyel, hogy a kölcsönszerződésben a fogyasztó elől elrejtett egy vagy több költséget.

[10] Meg kell jegyeznem azt is, hogy a szerződés megsemmisítése esetén sem borul fel a felek közötti vagyoni egyensúly, hiszen a teljes érvénytelenség esetén is a szolgáltató kizárólag az általa kalkulált haszontól esik el, ami - álláspontom és a magyar jogalkotó korábbi gondolkodása szerint is - kellő visszatartó erővel bír – különösen tisztességtelen piaci magatartás esetén - , szemben az érvényessé tétellel, amelynek során a pénzügyi szolgáltató csupán az általa eltitkolt költség(ek) „hasznaitól” esne el.

[11] Mindezek mellett, amennyiben az adott ügyben a fogyasztó is bizonyítja azt, hogy a szerződés megsemmisítése számára gazdaságilag miért előnyösebb, úgy a nemzeti bíróság köteles ezt alkalmazni.

[12] Ezzel szemben a magyar bírósági gyakorlat az, hogy a DH. törvények alá tartozó szerződéseket a bíróság olyan kirívó esetekben is érvényessé teszi, ha azok nem tartalmazzák a kamatot, a THM-et, - vagy a THM mértékét nem a valóságnak megfelelően tüntetik fel -, a kölcsön összes költségét, vagy egyéb költségeket, figyelmen kívül hagyva a nemzeti jogszabályokat, és a Bíróság iránymutatásait is.

1. A második kérdés vonatkozásában

[13] A jelen C-118/17. számú ügyben a nemzeti bíróság lényegében egyfelől arra kérdez rá, hogy összeegyeztethető-e a fogyasztóvédelem közösségi jogban meghatározott magas szintjével az, hogy a jogalkotó fogyasztói gazdasági érdekeivel ellentétes törvényeket hoz.

Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 3. §‑ának (1) bekezdése [DH3 tv.] 10.§-a a következőket írja elő:

„A deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön‑szerződés tekintetében jogosult pénzügyi intézmény [a DH2] törvény szerinti elszámolási kötelezettsége teljesítésének határidejéig köteles a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön‑szerződés alapján fennálló vagy az abból eredő teljes, [a DH2] törvény alapján teljesített elszámolás alapján megállapított tartozást – ideértve a devizában felszámított kamatot, díjat, jutalékot és költséget is – a fordulónappal az adott devizanem

2014. a) 2014. június 16. napja és 2014. november 7. napja közötti időszakban az MNB által hivatalosan jegyzett devizaárfolyamainak átlaga vagy
2015. b) 2014. november 7. napján az MNB által hivatalosan jegyzett devizaárfolyama

közül a fogyasztó számára kedvezőbb devizaárfolyamon forintkövetelésre átváltani.”

[14] A DH3 tv. 10.§-ában előírt időszakban a svácji frank és a forint árfolyama a 2004-2010-es időszakhoz képes több, mint 60%-kal volt magasabb. A jogalkotó tehát nem teremtette meg a C-51/17 számú ítélet 60. pontjában, illetve a C-92/11. számú ítélet 28. pontjában megfogalmazott feleket illető jogok és kötelezettségek összességére nézve történő egyensúlyt.  Ez a C-92/11. számú ítélet alapján is egyértelmű kizáró ok lett volna, C-51/17. számú ügyben feltett árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezés 93/13/EGK irányelv hatálya való tartozás vonatkozásában.

III. A harmadik kérdés vonatkozásában

[15] A fentiek mellett a nemzeti bíróság által feltett kérdések közül a harmadik kérdés bír a legnagyobb jelentőséggel a nemzeti bíróság jogalkalmazási gyakorlatára is figyelemmel. 

Bár vélhetően az EUB – sem más tagállami bíróság – elképzelni sem tudja, miért képeznek akadályt a jogegységi döntések a nemzeti bíróságok jogalkalmazása tekintetében, azonban – saját bőrünkön tapasztalva – előadom, hogy jelenleg a magyar bíróságok a jogegységi döntések hatására nem alkalmazzák a törvényeket, uniós irányelveket, rendeleteket, illetve semmiféle jogforrásnak minősülő jogszabályt. Számukra a jogegységi döntések és a kúriai értelmezések „emelkedtek” a törvények szintjére, vagy váltak – sokkal inkább – „szentírássá”, ami egyértelműen a jogállamiság elvesztéséhez vezet.

[16] Jelen beadvány benyújtásának egyik fő alappillérét képezi e körben a Főtanácsnok alábbiak szerinti indokolása:

„107. Nehéz kizárólag az előzetes döntéshozatalra utaló határozat alapján eldönteni, mi az összefüggés egyrészt a kötelező jogegységi határozatok e rendszerének szervezése, másrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban említett hatáskör és uniós alapelvek között.

108. Legfeljebb annyit érthetünk, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés arra irányul, hogy a Kúria által a jogegységi rendszer keretében hozott kötelező erejű határozatok a jelen ügyben azon kockázattal járnak, hogy többek között a 93/13 irányelv figyelmen kívül hagyásával és a hatékony bírói jogvédelem elvének megsértésével való eljárásra köteleznek.
109. A jelen ügyben ahhoz, hogy a Bírósághoz ilyen eljárásokkal kapcsolatos kérdésekkel lehessen fordulni, azt kell bizonyítani, hogy e kérdések megakadályozzák a nemzeti bíróságokat az uniós jog alkalmazására vonatkozó feladatuk ellátásában.
110. Ez az eset állhat fenn például akkor, ha bizonyítást nyer, hogy a szervezeti vagy eljárási szabályok megakadályozzák e bíróságokat abban, hogy levonjanak minden következményt bizonyos kikötések tisztességtelen jellegéből, vagy akár sértik e bíróságok azon lehetőségét, hogy az EUMSZ 267. cikkben számukra biztosított lehetőséggel élve előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel forduljanak a Bírósághoz.(30)
111. Márpedig rámutatok, hogy a Kúria által elfogadott jogegységi határozatok ugyan kötelezőek a magyar bíróságokra nézve, de egyáltalán nem akadályozzák azokat abban, hogy megvizsgálják az eléjük tárt szerződések uniós joggal való összhangját, sem azt, hogy adott esetben e jognak megfelelő döntést hozzanak, eltérve a jogegységi határozattól az uniós jog elsőbbségének elve alapján.
112. Továbbá, ahogyan arról a jelen eljárás is tanúskodik, nincs akadálya annak, hogy a bíróságok a Bírósághoz forduljanak az EUMSZ 267. cikk alapján az alkalmazandó uniós jogi rendelkezés értelmezését kérve. Amennyiben a Bíróság a jogegységi határozatban foglaltakkal ellentétes következtetésre jut, a jogegységi határozat felülvizsgálatára kerülhet sor annak érdekében, hogy az egységes jogalkalmazás az uniós jognak megfelelő legyen a továbbiakban.”

III/1.

[17] Az alábbiakban a főtanácsnok fenti pontjaiban foglalt megállapításai alapján kívánjuk vázolni a magyarországi jogegységi határozatokkal kapcsolatos valós helyzetet.

1. Az ú.n. ”deviza alapú” szerződésekkel kapcsolatos magyar jogegységi határozatokban található, és a C-51/17. számú döntést érintő megállapítások

A 6/2013 PJE számú jogegységi határozat megállapításai:

„E szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait: a forint gyengülése az adós fizetési terhének növekedését, erősödése pedig a csökkenését eredményezi. „ [6/2013 PJE 1. pont]

„A pénzügyi intézményt a jogszabály alapján terhelő tájékoztatási kötelezettségnek ki kellett terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre. A tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás mértékére. „ [6/2013 PJE 3. pont]

[18] A 6/2013 PJE határozat 3. pontjára vonatkozó indokolás:

„A tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás várható irányára, előre nem látható mértékére, a kockázat reális voltára, valószínűségére. Ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság a BH2012/7/G.4. számon közzétett elvi határozatában már rámutatott, a pénzügyi intézménynek nem kellett arról nyilatkoznia, hogy a hosszabb távra kötött szerződés ideje alatt mi lehet az árfolyamváltozás felső határa... A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a Kúria részére 2013. május 31-én adott tájékoztatás szerint, a 2001-2008 közötti időszakban a pénzügyi intézmények sem láthatták előre a jövőbeni árfolyamváltozásnak sem a mértékét, sem az irányát. Ezen időszakban a Magyar Nemzeti Bank stabilitási jelentései sem utaltak jelentős árfolyamváltozásra. „

A 2/2014 PJE számú jogegységi határozat megállapításai:

„1. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.

E rendelkezés tisztességtelensége csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető.” [2/2014 PJE 1. pont]

[19] A 2/2014 PJE határozat 1. pontjához tartozó indokolás:

„Amennyiben tehát a fogyasztó a jogszabály által előírt tájékoztatást megkapta, a kockázat feltáró nyilatkozatot  aláírta, akkor azt – az ellenkező bizonyításáig - úgy kell értékelni, hogy az árfolyamkockázat korlátozás nélkül őt terhelő volta számára világos és érthető volt, illetve annak kellett lennie. A pénzügyi intézménynek kell bizonyítania, hogy a fogyasztó tájékoztatása ilyen módon megtörtént. „

„A nem megfelelő tájékoztatás tényét és azt, hogy ennek következtében a szerződés árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése számára nem volt világos és érthető, a fogyasztónak kell bizonyítania. „

[20] Az 1/2016 PJE számú jogegységi határozat megállapításai:

„1. A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 213. § (1) bekezdés a) pontja által előírt követelménynek, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – a kölcsön összegét forintban (lerovó pénznem) határozza meg, feltéve, hogy az így meghatározott kölcsönösszeg devizában (kirovó pénznem) kifejezett egyenértéke pontosan kiszámítható az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában a folyósításkor, az akkor irányadó árfolyam figyelembe vételével. [1/2016 PJE határozat 1. pontja]

2. A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja által előírtaknak, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – kiszámítható módon tartalmazza a törlesztő részletek számát, összegét és a törlesztési időpontokat. A törlesztő részletek összege kiszámíthatónak tekintendő, ha a szerződés rögzíti legalább azokat az adatokat és azt a számítási módot, amelyek alapján a törlesztő részletek összege az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában az egyes törlesztő részletek esedékességekor pontosan meghatározható.” [1/2016 PJE határozat 2. pontja]

[21] Az 1/2016 PJE határozat 1-2. pontjaihoz tartozó indokolás:

„Érvényesnek tekintendő az olyan deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés, amely csak forintban tartalmazza a kölcsön összegét, azonban egyrészt utal arra, hogy a kölcsön devizában nyilvántartott és az ahhoz kapcsolódó kamatok és költségek is devizában kerülnek elszámolásra egy, a szerződésben meghatározott későbbi időpontban, az adott esetekben a folyósításkor; másrészt tartalmazza azt, hogy a kölcsön devizában való megállapítása, valamint az esedékes törlesztő részletek devizában történő meghatározása a szerződés részét képező későbbi dokumentumban (pl. folyósítási értesítő, törlesztési terv stb.) történik. „ [1. ponthoz]

„A jogegységi határozat megállapítja azt is, hogy nem szükséges a folyósított összeg és a törlesztések összege tételes szerepeltetése a szerződésben, hanem az is elégséges, ha azok kiszámítható módon vannak meghatározva. Álláspontja szerint nincs ez másként akkor sem, ha a több okiratból álló szerződés esetén az átszámított összeg később, a folyósítás, illetve a törlesztés időpontjában válik ismertté. „ [2. ponthoz]

[22] Összefoglalva a három jogegységi határozat főbb megállapításai az szerződések érvényességével és az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatosan.

1. Alaphelyzetben az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli.
2. A pénzügyi szolgáltatót terheli annak kötelezettsége, hogy rögzítse: a terméknek kockázatai vannak
3. A fentiekkel szemben fogyasztó köteles bizonyítani, hogy a tájékoztatás nem volt megfelelő, nem volt világos és érthető akként, hogy a Kúria szerint a tájékoztatás megfelelő, amennyiben az tartalmazza a törlesztőrészletekre gyakorolt hatást.
4. A szerződés érvényessége körében, a szerződések főtárgyának meghatározásakor elegendő az is, ha kölcsön összege és/vagy a törlesztőrészletek a szerződéskötést követően, később határozhatóak meg.

2. A különnemű pénznemben megállapított és teljesítendő kölcsönszerződésekkel kapcsolatos Európai Unió Bíróságának a C-51/17, C-126/17, C-186/16. számú döntései alapján tett megállapításai.

[23] A C-186/16. számú ügy megállapításai:

„2)   A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a szerződési feltétel világos és érthető megfogalmazásának követelménye azt jelenti, hogy a hitelszerződések esetén a pénzügyi intézményeknek elegendő tájékoztatást kell nyújtaniuk a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak. E tekintetben ez a követelmény magában foglalja, hogy annak a feltételnek, amely szerint a kölcsönt ugyanabban a külföldi pénznemben kell visszafizetni, mint amelyben folyósították, nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó ne csupán azt legyen képes felismerni, hogy annak a devizának az árfolyama, amelyben a kölcsönszerződést megkötötték, emelkedhet vagy csökkenhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is. Az ehhez szükséges vizsgálatokat a nemzeti bíróságnak kell lefolytatnia.

3)   A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy szerződési feltétel tisztességtelen jellege az érintett szerződés megkötésének időpontjához viszonyítva értékelendő, figyelemmel mindazon körülményekre, amelyekről az eladónak vagy szolgáltatónak a szerződés megkötésének időpontjában tudomása lehetett, és amelyek az említett szerződés későbbi teljesítésére kihathattak. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az alapeljárás valamennyi körülményére, és különösen az eladónak vagy szolgáltatónak, a jelen esetben a banknak a lehetséges árfolyam‑ingadozásokkal és a külföldi pénznemben folyósított kölcsönben rejlő kockázatokkal kapcsolatos szakértelmére és ismereteire tekintettel megvizsgálja, hogy fennáll‑e az említett rendelkezés értelmében vett jelentős egyenlőtlenség.

[24] Az ehhez tartozó indokolás szerint:

„44 Ami a szerződési feltételek átláthatóságának a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséből fakadó követelményét illeti, a Bíróság hangsúlyozta, hogy az említett irányelv 5. cikkében is rögzített e követelmény nem korlátozható kizárólag a feltételek alaki és nyelvtani szempontból érthető jellegére, ellenkezőleg, az említett irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van többek között az információs szintje tekintetében, ezért a szerződési feltételek világos és érthető megfogalmazásának, és következésképpen az átláthatóságnak az ugyanebben az irányelvben előírt e követelményét kiterjesztő módon kell érteni (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 71. és 72. pont; 2015. július 9‑i Bucura ítélet, C‑348/14, nem tették közzé, EU:C:2015:447, 52. pont).

45   Ezért a szerződési feltétel világos és érthető megfogalmazására vonatkozó követelményt úgy kell érteni, hogy az azt is előírja, hogy a szerződés átláthatóan tüntesse fel azon mechanizmus konkrét működését is, amelyre az érintett feltétel utal, valamint adott esetben az e mechanizmus és a többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt, oly módon, hogy e fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a számára ebből eredő gazdasági következményeket (2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 75. pont; 2015. április 23‑i Van Hove ítélet, C‑96/14, EU:C:2015:262, 50. pont).”

[26] Ehhez kapcsolódóan a C-51/17. számú döntés megállapításai:

„3) A 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a követelmény, amely szerint a szerződési feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, arra kötelezi a pénzügyi intézményeket, hogy elegendő tájékoztatást nyújtsanak a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak. E tekintetben e követelmény magában foglalja, hogy az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltételnek nemcsak alaki és nyelvtani szempontból, hanem a konkrét tartalom vonatkozásában is érthetőnek kell lennie a fogyasztó számára, abban az értelemben, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó ne csupán azt legyen képes felismerni, hogy a nemzeti fizetőeszköz a kölcsön nyilvántartásba vétele szerinti devizához képest leértékelődhet, hanem értékelni kell tudnia egy ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt – esetlegesen jelentős – gazdasági következményeit is.

4)  A 93/13 irányelv 4. cikkét akként kell értelmezni, hogy az megköveteli, hogy a szerződési feltételek világosságát és érthetőségét a szerződés megkötésekor fennálló, a szerződés megkötésével kapcsolatos összes körülményre, valamint a szerződés összes többi feltételére hivatkozva értékeljék, azon körülmény ellenére is, hogy e feltételek némelyikét a nemzeti jogalkotó utólag tisztességtelennek nyilvánította vagy ilyennek vélelmezte, és ennek alapján azok semmisségét állapította meg.

[27] Az indokolás szerint:

A 3. ponthoz:

„74 Az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló, külföldi pénznemben meghatározott kölcsönök kapcsán hangsúlyozni kell, hogy – amint arra az Európai Rendszerkockázati Testület a devizahitelezésről szóló, 2011. szeptember 21‑i ERKT/2011/1. sz. ajánlásában (HL 2011. C 342., 1. o.) rámutatott – a pénzügyi intézményeknek elegendő tájékoztatást kell nyújtaniuk a kölcsönfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak, és e tájékoztatásnak ki kell terjednie legalább a kölcsönfelvevő lakóhelye szerinti tagállam fizetőeszköze súlyos leértékelődésének és a külföldi kamatlábak emelkedésének a törlesztőrészletekre gyakorolt hatására (A. ajánlás – A kölcsönfelvevők kockázattudatossága, 1. pont) (2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 49. pont).

75  Közelebbről, a kölcsönfelvevőnek egyrészt világos tájékoztatást kell kapnia arról, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés aláírásával bizonyos mértékű árfolyamkockázatot vállal, amely gazdaságilag nehezen viselhetővé válhat, amennyiben az a pénznem, amelyben jövedelmét kapja, leértékelődik azon devizához képest, amelyben a kölcsönt nyújtották. Másrészt az eladónak vagy szolgáltatónak, a jelen esetben a banknak fel kell hívnia a figyelmet az átváltási árfolyam lehetséges változásaira és a devizában felvett kölcsönnel összefüggő kockázatokra (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 50. pont).

76   Végül, mint azt a 93/13 irányelv huszadik preambulumbekezdése is kiemeli, a fogyasztó számára ténylegesen lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződés összes feltételét megismerhesse. A szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről a szerződés megkötése előtt időben nyújtott tájékoztatás ugyanis alapvető jelentőségű a fogyasztó számára annak eldöntéséhez, hogy szándékában áll‑e az eladó vagy a szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva az eladóval vagy a szolgáltatóval szerződéses kapcsolatba lépni (lásd ebben az értelemben: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

[28] A 4. ponthoz:

„80      A 93/13 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy olyan helyzetben, amelyben az érintett feltétel a szerződés elsődleges tárgyának meghatározására vonatkozik, annak mérlegelése érdekében, hogy e feltételt ugyanezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében világosan és érthetően fogalmazták‑e meg, figyelembe kell venni különösen a szerződés összes olyan feltételét, amelyek a megkötésekor abban szerepeltek, mivel a fogyasztó ebben az időpontban dönti el, hogy szándékában áll‑e az eladó vagy a szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket elfogadva az eladóval vagy a szolgáltatóval szerződéses kapcsolatba lépni.

81      Az alapügyet illetően a fentiekből az következik, hogy a DH 1, DH 2 és DH 3 törvény utólagos hatálybalépése – amennyiben e törvények kötelezően és ex tunc hatállyal módosították a szóban forgó kölcsönszerződésben foglalt bizonyos feltételeket – nem tartozik azon körülmények közé, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróságnak az árfolyamkockázattal kapcsolatos feltétel átláthatóságának értékelése során tekintettel kell lennie.

82      Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie az alapügy összes körülményét, ahogyan azok a szerződés megkötésének időpontjában fennálltak.”

[29] Végezetül a C-126/17. számú ügy megállapítása:

„1)    A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 4. cikkének (2) bekezdését és 5. cikkét akként kell értelmezni, hogy a fogyasztó és a pénzügyi intézmény által valamely tagállamban megkötött kölcsönszerződésben foglalt feltételek akkor felelnek meg annak a követelménynek, amely szerint a szerződési feltételeket a fenti rendelkezések értelmében világosan és érthetően kell megfogalmazni, ha az e fogyasztó rendelkezésére bocsátandó, kirovó pénznemként devizában kifejezett, a lerovó pénznemhez képest meghatározott pénzösszeg világosan feltüntetésre kerül. Amennyiben ezen összeg meghatározása a folyósítás időpontjában érvényes árfolyamtól függ, az említett követelmény előírja, hogy a ténylegesen kölcsönadott összeg számítási módszerei, valamint az alkalmazandó árfolyam átlátható legyen, vagyis a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse az e szerződésből eredően őt érintő gazdasági következményeket, köztük különösen a kölcsönének teljes költségét.

2)      A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben valamely nemzeti bíróság megállapítja a fogyasztó és a pénzügyi intézmény által megkötött kölcsönszerződésben foglalt, az alapeljárásban vizsgáltakhoz hasonló feltételek tisztességtelen jellegét, e rendelkezéssel nem ellentétes, ha e bíróság e szerződést teljes egészében érvénytelennek nyilvánítja, amennyiben e szerződés e feltételek kihagyásával nem teljesíthető.

[30] Az indokolás szerint:

”31      Meg kell állapítani, hogy a kölcsönbeadó a kölcsönszerződéssel arra vállal alapvetően kötelezettséget, hogy bizonyos pénzösszeget bocsát a kölcsönfelvevő rendelkezésére, míg az utóbbi a maga részéről alapvetően azt a kötelezettséget vállalja, hogy általában kamatokkal növelten előre meghatározott időpontokban visszafizeti ezt a pénzösszeget (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 38. pont).

32      Ezzel összefüggésben azt a követelményt, amely szerint az alapeljárásban vizsgáltakhoz hasonló szerződési feltételeket világosan és érthetően kell megfogalmazni, úgy kell érteni, mint amely előírja, hogy a szerződés átlátható módon megjelölje a bank által a kölcsönfelvevő rendelkezésére bocsátott pénzösszeget, kirovó pénznemként devizában kifejezve, amelyet a lerovó pénznemhez képest kell meghatározni. Amennyiben e kölcsönadott összeg meghatározása a folyósítás időpontjában érvényes árfolyamtól függ, az említett követelmény előírja, hogy a bank által kölcsönadott teljes összeg számítási mechanizmusa, valamint az alkalmazandó árfolyam átlátható legyen, vagyis a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződésből eredően őt érintő gazdasági következményeket, köztük különösen a kölcsönének teljes költségét (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 45. és 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33      Ezt a kérdést a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, tekintettel az összes releváns ténybeli elemre, amelyek között szerepel e feltételeknek nem csupán maga a megfogalmazása, hanem a kölcsönbeadó által a kölcsönszerződés megkötése során nyújtott tájékoztatás (2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34      E tekintetben még azt is hangsúlyozni kell, hogy a fogyasztó számára alapvető jelentőséggel bír az, hogy a szerződéskötést megelőzően tájékoztassák őt a szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről. Többek között e tájékoztatás alapján dönti el a fogyasztó, hogy az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeknek elkötelezi‑e magát (2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).”

[31] Összefoglalva Európai Unió Bíróságának fenti három ítélete alapján álláspontom szerintem az alábbiak állapíthatóak meg.

1. A 93/13/EGK irányelv alapelve alapján információs szintjét tekintve, a fogyasztó hátrányos helyzetben van a szolgáltatóhoz képest.
2. A döntések alapján egyértelmű az is, hogy a szolgáltatót nem csupán a tájékoztatás megléte, hanem annak világos és érthető tartalma vonatkozásában is bizonyítási kötelezettség terheli jogvita esetén.
3. A Bíróság több alkalommal megállapította azt is, hogy a megfelelő tájékoztatásnak nemcsak arra kell kiterjednie, hogy a törlesztőrészletek emelkedhetnek, hanem be kell mutatni a kockázattal kapcsolatos összes gazdasági mechanizmus konkrét működését is úgy, hogy az átlagos fogyasztó a valós helyzetnek megfelelő döntést tudjon hozni a tekintetben, hogy a szerződést megköti-e.
4. A tájékoztatás és az érvényesség körében a Bíróság egyértelműen kiemeli azt is, hogy a szerződés főtárgyának konkrét meghatározása – ide értve kölcsön összegét, a törlesztőrészleteket, az alkalmazandó árfolyamot, összes költséget, a szerződés kockázatait is – minden esetben a szerződéskötés előtt, de legkésőbb a szerződéskötéskor meg kell történjen. Azzal, hogy megfelelő tájékoztatás vizsgálatakor figyelemmel kell lenni az egyéb általános jellegű tájékoztatásra – pld. reklámok – is.
5. Általánosságban rendelkezik még a Bíróság arról is, hogy a szerződések vizsgálata során nem vehetők figyelembe a jogalkotó későbbi beavatkozásai, hanem a szerződéskötéskor fennálló állapot alapján kell a kérelmet elbírálni.

[32] A Kúria részére megküldött dokumentumban részletesen kifejtettük a fentieket, nevezetesen azt, hogy a Kúria jogegységi határozatai hol, mely pontokon, és miért térnek el a Bíróság által meghatározott közösségi normáktól. A Kúria levélben tájékoztatott arról, hogy a beadványban kifejtetteket figyelembe fogja venni. /F/2. alatt/

[33] Ezt követően 2018. október 11. napján a legfelsőbb bírói fórum a holnapján egy „emlékeztetőt” tett közzé, amelyben nem sokkal több, mint egy oldalon keresztül kinyilvánítja azon véleményét, hogy a Bíróság C-51/17. számú és az ott hivatkozott ítéletei a magyar jogegységi határozatokkal mindenben összhangban vannak, azaz az eddigi gyakorlatán továbbra sem kíván változtatni. A Kúria „emlékeztetője” érdemi indokolást nem tartalmaz. (F/3.)

[34] A fentiektől még lényegesebb az, hogy a gyakorlatban a nemzeti bíróság a főtanácsnok által a 111. pontban megfogalmazottakat nem alkalmazza. Az ide csatolt jogerős ítéletek kiemelt részei az általunk előadottakat teljességgel alátámasztják, azaz kijelenthető, hogy nemzeti bíróság nem kívánja a Bíróság által megfogalmazott normákat alkalmazni, és azokban a Kúria „útmutatásait” a közösségi jog fölé helyezi.

[35] Tisztában vagyunk azzal is, hogy jelen előzetes döntéshozatali eljárásnak nem feladata a magyar jogalkalmazás Uniós joggal való összhangjának megteremtése.

Azonban szükségesnek tartottuk a nemzeti jogalkalmazási helyzet feltárását, annak érdekében, hogy a Bíróság egyrészről megalapozott és a nemzeti bíróság számára egyértelműen megszövegezett, világos és érthető döntést hozzon, illetőleg jelentős hatással bír a nemzeti joggyakorlatra az is, ha a döntése indokolásában esetlegesen kitér a vonatkozó jogegységi határozatok Uniós joggal való összeférhetetlenségére is. 

[36] Összefoglalva a fentieket és a magyarországi helyzetet:

Bizonyára a Bíróság számára is feltűnt, hogy milyen sok előzetes döntéshozatali eljárás-kezdeményezés van e témakörben a magyar bíróságok által. Nem tudom, látja-e a Bíróság azt, hogy mi az előzetes döntéshozatali eljárások oka. Tapasztalatom és meglátásom szerint a különböző fokú bíróságoknak olyan egzakt válaszra van szükségük a „devizás-ügyekben”, ami konkrétan meghatározza azt, hogy mit és hogyan kell vizsgálni, mi az ellentétes a jogegységi határozatokban foglaltakkal és mi minősül emiatt tisztességtelennek.

A nemzeti bíróságok „nem merik” az uniós jogot és magyar törvényeket alkalmazni, mert azoknak hatására a Kúria és a pénzintézetek által „nem elvárt” döntések születnének. (Ezt bizonyítja az ide F/4. alatt csatolt Bankszövetség által írt levél és a mellékletét képező ítélet, valamint F/5. szám alatt csatolt, a Kúria kollégiumvezetőjének Bankszövetség részére írt válaszlevele.) A nemzeti bíróságok eljárásai fogyasztóvédelem szempontjából pusztán ennyire minősíthetők „függetlennek és pártatlannak”.

További mellékletek (korábban hivatkozott ítéletek), melyek példaként szolgálnak a jelenlegi bírói gyakorlatra – az ítéletek nem anonimizáltak azok hitelességének bizonyítása okán:

F/6.: Szegedi Ítélőtábla 2018. október 17. napján hozott Pf.II.20.376/2018/8. számú ítélete – ebben a bíróság felsorolja az általam hivatkozott EUB döntéseket, azonban vagy csak a rendelkező részt magyarázza – indokolást nem is említi – vagy félreértelmezi. Ez megmutatja azt, hogy a nemzeti bíróság nem tudja értelmezni a Bíróság döntéseit. (12. oldal 2-3. bekezdés, 15. oldal 3. bekezdés, 19. oldal 3-4. bekezdés)

F/7.: Miskolci Törvényszék 2018. április 24. napján kelt 2.Pf.20.500/2018/3. számú ítélete – ebben még tényállásként sem említi az általam hivatkozott uniós döntéseket és irányelveket, azonban a 4. oldal 4 bekezdésében kifejti, hogy az uniós jogot miért nem alkalmazza.

F/8.:Kecskeméti Törvényszék 2018. november 19. napján hozott 4.P.22.979/2016/51. számú ítélete. Nincs még csak felsorolva sem az általam hivatkozott uniós jog és EUB döntések, indokolása csak és kizárólag jogegységi döntések felsorolása.

Tisztelt Bíróság!

Több ezer ítéletet tudnék csatolni hasonló tartalommal, azonban fentiek is egyértelműen megmutatják, hogy mára a magyar bíróságok csak és kizárólag jogegységi határozatokra alapítják ítéleteiket.

Kérem a Tisztelt bíróságot, hogy döntéshozataluk során fentieket szíveskedjenek figyelembe venni.

Kecskemét, 2018. december 28.

                                                                       Tisztelettel: 

dr Csitos Eszter, ügyvéd

• Előző
• Következő